Gotha R.M. - Hangulattöredékek

Hangulattöredékek

85

Könyvbe merítem tekintetem,

belemártom hangulatom, a sorokban

önmagamra ismerek.

56

Még pár hónap ez a lassú tánc

és gátlástalan éjszaka borítja

el arcod ahogy a hajnalra

vágyom.

17

Ma még lekötelez a jelen,

múltam kidobtam vagy

eladtam valakinek.

99

Hidegen hagy egy idegen!

Egy érzés kóborolt ma kedvtelenül.

Mellém ül, és addig pofoz míg jó

kedvre derít a holnap.

69

Lüktessen értem ahogy még senki

másért nem kocogott testem a betonon.

77.

Tiszta lappal vár a nappal

Konyhában kávészag, füstgomoly

és egy olyan valaki akiért mind ezt

érdemes fogyasztani.

25.

Ha ott leszek ahol a part szakad,

valaki csak megfog és tovább

dobál a másik partig, vagy egy

segítő kezet ajánl kölcsön.

96.

A töltésen áprilisi emlékfoszlányok

futnak a nyárral szembe, ugyanúgy

ahogyan napsütés közben eső

mossa el minden bánatom.

18

Milyen rég volt, és mégis most

történt minden. Pár hónapos

gyermek szemében visszatekint

az életem.

1.

Csak egy életünk van!

Olykor bizarr, néha pazar,

de az érték ami bennünk rejlik

azt csak felismerés kérdése...

minden perc, óra vagy pillanat

átkarolhat, akár szét is téphet.

Te, vajon, mind ezt, hogyan

élted meg?

Molnár Zsolt - Az ítélet lovai

Az ítélet lovai

1.
Kilövell vérsugara Napnak,
Bezúzódik arca Holdnak,
Jegesedik lángja Csillagoknak,
Széttépődik szála Levegőnek,
Ropog gerince Szeleknek,
Bomlik teste Felhőknek,
Eltörik iránytűje Madaraknak,
Megskalpolódik ága Fáknak,
Féktelenül haragja Köveknek,
Szétszóródik köpenydarabja Földnek,
Elsötétül tükre Tengereknek,
Kifordul gyomra Mélységeknek.

2.
Hiszen tart a fehér és vörös vágtázás, fekete és fakó vágtázás,
Vágyakat felszippantó orrtágulás,
Özönvizes prüsszögés,
Elfehérítő fogvillanás,
Mennydörgéses horkanás,
Vibrálva hasító nyerítés,
Dühtől büszke fejvetés,
Felborzoló sörénylobogás,
Felgörbült hátú, szédítő pörgés,
Önkívületi, felborító tompordobálás,
Tüzes ostorú farkcsapkodás,
Arcodra kemény árnyat tapasztó ágaskodás.

3.
Mert most idejük van álmok letarolóinak akarat-pusztákban,
Agyzsugorítók oázisainak elme-sivatagokban,
Emberiség-csökevény falkáknak árok-mély éjjelekben,
Csendek árverezőinek kiabálásokban,
Bűntelen gáncsolóknak céltalan rohanásokban,
Igazak szavainak némaság-présekben,
Fetrengve vihogóknak sírás-zuhatagokban,
Mágnes-kezűeknek volt-nincs egészekben,
Félrecsúszó nyelvűeknek hazugság-fellegvárakban,
Szemérmetlen enyelgőknek tudathasadásokban,
Bordák közzé késelőknek csordultig fényekben,
Megcsinált okosoknak ígéret-fotelekben.

4.
De mielőtt végleg beletörődnél,
És már imabunkert sem keresnél,
Unatkozó angyalodra bámulnál,
Tetszhalálodról is lemondanál,
Hajszálaidnak békét hagynál,
Félelmedre ráüvöltenél,
E pozdorjázó sodrás elé kiállnál,
Gondolatokat átszitálnál,
Csupán magad helyett felelnél,
Majd alkonykoporsódban elterülnél,
Emlékezned kellene még,
Melyik kor torz tükre robban benned szét!

Ózsé - Három méter

           Három méter

Három méter a hullám hossza,

amint fekszek kiterítve a parton.

Sok modern dolog van reám írva,

úgy takar be, mint az alkony

Amíg leszáll és meghűl bennem

a vér is attól, amit látok körben

és bezárul. Levegőt kell vennem.

Eltűnik az idő mind e közben.

Talán süt a nap és ráhunyorog-

nem érti fontos erejét a fénynek,

mert mi csak alulexponált

dokumentációi vagyunk a létnek.

Három méter a hullám hossza,

akkorára nőtt benne a lélek.

Talán boldogabb az ember, hogyha

egyenesen arányos a méret.

Józsa János - Ami él

                                                                        

                      Ami él

    Engedni, hadd süssön rád a Nap

      Hagyni, most hasson rád a lég

   Ami holnap már nincs itt, elszalad

Ma együtt dobban, hív, ma vár, ma kér.

      A meleg föld megtart, elvezet

     Szép lelked érzi, végtelen a tér

S míg kezeid a csöndes vízbe teszed,

 Ereidben ős dallam, fellüktet a vér.

       Élni azt, amit csak te élhetsz

         Akarni a jót, fogadni ha ér

Megpihenni egy lány tiszta szemében

         Szeretni mindent, ami él!

Bokor Levente - Térden

Térden

Most térdre borulva, meredt tekintettel nézi Szemünket a haldokló fény.

Remegő, öreg  emberek keresik  könnyükben  a  régmúlt romjait.

Most csend van....Ijesztő, hideg csend.

A beletörődés fagyos lehelletétől, elvakult a világ.

Egykor óriások, angyalok, mesebeli manók küzdötték elképzelt csatáikat itt.

Aranypoharát, megannyi tündér emelte magasba,

Megkínálva az emberek szomjas ajkait.

Most csend van...Hallgatnak a múzsák.

Nyakkendőbe bújt, szürke démonok bronz csengőket osztanak nekünk.

Megveszik gyermekkori  álmaink...

S mi csendben lengetjük temetésünk napján, ellopott életünk csengőit.

Térdre borul a meggyötört nemzedék...

DE ELÉG...

Kiált egy remegő lelkű vén.

Megtört kezei az égre néznek...

Elég...Ide élni jöttem én.

Ózsé - Muszáj-múzsa

Muszáj-múzsa

Képzeld, ma szavazni voltam

és meglepődve tapasztaltam,

hogy az egyik lehetőség mellett

a te neved díszelgett.

Még logót is kaptál melléd.

Fenséges bársony kelméd

úgy feszült meg a melleden:

ráhímezve a dicső győzelem.

Én a kockát elvetettem a földbe

és zsenge gyökerét az írószerbe

eresztette. Mélyre hullott magok

lehettek. Íme: választópolgárod vagyok.

Illetve szolgád. Ó, én nem akartam ezt.

Lassan ereszkedik rám a pompás kereszt,

ahogy leadom, mint elektront- a voksom:

négybehajtott cellulózon áll a titkom.

Bezárult körkörös pupillákra emlékszem.

Emlékszem, mert lopva többször belenéztem

rettegve bár, hogy sosem nyeli el és veri vissza

az én képemet a fényérzékeny papírra.

Vagy mittudomén. Mégis azt hiszem,

hogy jól láttam a képzetem

vetületét és fordított képként képződtem

a retinádon. Raszterbe vésődtem,

ha nem is kőbe. Te muszáj-múzsa,

dinasztiádnak becses választottja

vagy. Szélmalomharc bármi ellened,

ha szövetségre nem lépek veled.

Gotha R.M.- Az utolsó öltöny

Az utolsó öltöny

(esti monológ ön-magammal)

Neal Donald Walsh gondolataiból

Ember vagyok

bűnös létező lélek,

Öltönyöm börtönétől

megszabadulhatnék. Még nem élek

úgy istenigazán, hét nap, hét külömb realitás.

Egek, tengerek, hegyek, folyók, mezők, erdők, sivatagok,

mind egy egérkattanás távolságára megtalálható

tájak saját hobbimasinámba.

Kidobom az ablakon,

száz darabra tört

életfoszlányaim

zuhannak le,

földet

érnek.

*

Ki kell jutnom ebből az épületből, ebből a ruhadarabból,

ebből a monoton városból, saját bőrömből,

hogy újraszülessek te benned, igen

te benned te özvegy anyaföld.

Technológ-Analóg-Monológ

Hitech fejlődésében elveszett

robot tömeg, ár-folyamban haladó

millió élőhalott. Tömegmanipulációval

telt reklámcafatok öltöztetik minden álmod,

minden vágyad megteremti: A média made ya!

Pedig nincs is ilyen szó, hacsak nem fejbe vert

szegfű szegeket szedek ki koponyámból,

és ma reggel megint elkéstem.

**

Pedig éltem....

legalábbis egyszer...és biztos vagyok benne

hogy te is éltél valamikor csak elfelejtetted hogy

kell. Vegyél hát egy mély lélegzetet, ereszd ki, most

képzeld el hogy egy erdőben vagy, érzed ahogy a

szél végigsimítja arcod, lábaid a zsenge fű csiklandozza,

Egyedülléted te vagy, de mégsem vagy egyedül,

míg az utolsó öltöny megválik testdarabjától majd

fejest ugrasz egy medencébe. Elutazol Velencébe,

és emberekkel találkozok, fényben élsz tovább.

(ki is az aki azt mondaná hogy nem fog sikerülni?)

Talán te, te betonfalakat eléd festő tudat.

***

Vajon

„meddig érhetne az életem,

 és hol kezdődik az éjszaka?”

Fejem nógatom,

lábam lógatom egy tóban.

Kezemben egy Rilke kötet.

Igen, igen tudom mire gondolsz:

hogy a élet nem oly egyszerű,

és még anyád is mondta egykor

hogy nincs sajtból a hold...pedig

csak meg kell érinteni, ízlelni és egy jó

holddarabba beleharapni, amennyit épp

neked szántak. Különbséget tenni

a megélni (minden pillanattöredéket) és

a szorongva, feszengve megélni közt...

de ha minden nap azon gombolkozol

hogy az öltönyre rá kell varrni egy másik

gombot, egy másik mandzsettát, akkor bizony

elfelejted leölteni és mindig újabb, szebb öltönyre

vágysz. Hát persze hogy furcsának tartod mind azt amit

mondok. Konzervatív gombolkozás, agymosás, hókuszpók.

Kinek nem inge ne vegye magára, inkább ajándékozza

oda egy olyan embernek, kinek talán szüksége van rá.

De fehér legyen és tiszta.

Csak kicsit nézz át az öltönyöd szövetén,

nem más mit egy mihaszna tárgy, szövevény,

s azon nap, mikor eltűnik az utolsó öltöny,

felismered önmagad, nem vagy már ruhadarab.