Az utolsó öltöny
(esti monológ ön-magammal)
Neal Donald Walsh gondolataiból
Ember vagyok
bűnös létező lélek,
Öltönyöm börtönétől
megszabadulhatnék. Még nem élek
úgy istenigazán, hét nap, hét külömb realitás.
Egek, tengerek, hegyek, folyók, mezők, erdők, sivatagok,
mind egy egérkattanás távolságára megtalálható
tájak saját hobbimasinámba.
Kidobom az ablakon,
száz darabra tört
életfoszlányaim
zuhannak le,
földet
érnek.
*
Ki kell jutnom ebből az épületből, ebből a ruhadarabból,
ebből a monoton városból, saját bőrömből,
hogy újraszülessek te benned, igen
te benned te özvegy anyaföld.
Technológ-Analóg-Monológ
Hitech fejlődésében elveszett
robot tömeg, ár-folyamban haladó
millió élőhalott. Tömegmanipulációval
telt reklámcafatok öltöztetik minden álmod,
minden vágyad megteremti: A média made ya!
Pedig nincs is ilyen szó, hacsak nem fejbe vert
szegfű szegeket szedek ki koponyámból,
és ma reggel megint elkéstem.
**
Pedig éltem....
legalábbis egyszer...és biztos vagyok benne
hogy te is éltél valamikor csak elfelejtetted hogy
kell. Vegyél hát egy mély lélegzetet, ereszd ki, most
képzeld el hogy egy erdőben vagy, érzed ahogy a
szél végigsimítja arcod, lábaid a zsenge fű csiklandozza,
Egyedülléted te vagy, de mégsem vagy egyedül,
míg az utolsó öltöny megválik testdarabjától majd
fejest ugrasz egy medencébe. Elutazol Velencébe,
és emberekkel találkozok, fényben élsz tovább.
(ki is az aki azt mondaná hogy nem fog sikerülni?)
Talán te, te betonfalakat eléd festő tudat.
***
Vajon
„meddig érhetne az életem,
és hol kezdődik az
éjszaka?”
Fejem nógatom,
lábam lógatom egy tóban.
Kezemben egy Rilke kötet.
Igen, igen tudom mire gondolsz:
hogy a élet nem oly egyszerű,
és még anyád is mondta egykor
hogy nincs sajtból a hold...pedig
csak meg kell érinteni, ízlelni és egy jó
holddarabba beleharapni, amennyit épp
neked szántak. Különbséget tenni
a megélni (minden pillanattöredéket) és
a szorongva, feszengve megélni közt...
de ha minden nap azon gombolkozol
hogy az öltönyre rá kell varrni egy másik
gombot, egy másik mandzsettát, akkor bizony
elfelejted leölteni és mindig újabb, szebb öltönyre
vágysz. Hát persze hogy furcsának tartod mind azt amit
mondok. Konzervatív gombolkozás, agymosás, hókuszpók.
Kinek nem inge ne vegye magára, inkább ajándékozza
oda egy olyan embernek, kinek talán szüksége van rá.
De fehér legyen és tiszta.
Csak kicsit nézz át az öltönyöd szövetén,
nem más mit egy mihaszna tárgy, szövevény,
s azon nap, mikor eltűnik az utolsó öltöny,
felismered önmagad, nem vagy már ruhadarab.
