Az
ítélet lovai
1.
Kilövell
vérsugara Napnak,
Bezúzódik
arca Holdnak,
Jegesedik
lángja Csillagoknak,
Széttépődik
szála Levegőnek,
Ropog
gerince Szeleknek,
Bomlik
teste Felhőknek,
Eltörik
iránytűje Madaraknak,
Megskalpolódik ága Fáknak,
Féktelenül
haragja Köveknek,
Szétszóródik köpenydarabja
Földnek,
Elsötétül tükre Tengereknek,
Kifordul
gyomra Mélységeknek.
2.
Hiszen tart a fehér és vörös
vágtázás, fekete és fakó vágtázás,
Vágyakat felszippantó
orrtágulás,
Özönvizes prüsszögés,
Elfehérítő
fogvillanás,
Mennydörgéses horkanás,
Vibrálva hasító
nyerítés,
Dühtől büszke fejvetés,
Felborzoló
sörénylobogás,
Felgörbült hátú, szédítő
pörgés,
Önkívületi, felborító tompordobálás,
Tüzes
ostorú farkcsapkodás,
Arcodra kemény árnyat tapasztó
ágaskodás.
3.
Mert most idejük van álmok letarolóinak
akarat-pusztákban,
Agyzsugorítók oázisainak
elme-sivatagokban,
Emberiség-csökevény falkáknak
árok-mély éjjelekben,
Csendek árverezőinek
kiabálásokban,
Bűntelen gáncsolóknak céltalan
rohanásokban,
Igazak szavainak némaság-présekben,
Fetrengve
vihogóknak sírás-zuhatagokban,
Mágnes-kezűeknek volt-nincs
egészekben,
Félrecsúszó nyelvűeknek
hazugság-fellegvárakban,
Szemérmetlen enyelgőknek
tudathasadásokban,
Bordák közzé késelőknek csordultig
fényekben,
Megcsinált okosoknak ígéret-fotelekben.
4.
De
mielőtt végleg beletörődnél,
És már imabunkert sem
keresnél,
Unatkozó angyalodra bámulnál,
Tetszhalálodról
is lemondanál,
Hajszálaidnak békét hagynál,
Félelmedre
ráüvöltenél,
E pozdorjázó sodrás elé
kiállnál,
Gondolatokat átszitálnál,
Csupán magad helyett
felelnél,
Majd alkonykoporsódban elterülnél,
Emlékezned
kellene még,
Melyik kor torz tükre robban benned szét!
