Cigicsikkek összebújnak
Füst, homály
és a testemet átjáró mámor illata.
Átkozott, ki fintorogva húzza az orrát
s elvakítja hamis haragja.
Bódít és lelkesít egyaránt.
Szenvedéllyé vált.
És ha egyszer is hiányozna kezemből
azt kiáltanám: hazugok,
ezt miért csináltátok?
Kívánom. Meggyújtom. Majd még egyet.
Mindeközben a part túloldaláról a Nap köszön rám rettegve.
Narancssárga hangja és visító vörös arca megrémiszt.
Félek!
Azt mondja, haldoklik.
Utolsó sugaraival véresen kapaszkodik az életbe,
de mindhiába... Az est rátalált. Megölte.
Sikolya kitépi kezemből életem fegyverét,
Én utána kapkodom, még füstölög, nincs baja.
Már nem is izgat a halálba taszított Nap sikolya!
Rágyújtok, ismét és bűntudat nélkül.
Füst, homály
és a képzelet legszebb oldala.
Valóság vagy álom?
Fel nem foghatom.
Kezem zsibbad. Ajkam remeg.
Kegyetlenül szorítom füstölgő kincsemet.
Körbevesz mindegyik elfogyasztott maradványa,
Összebújtak.
Tőlem félnek.
Féljetek csak, értetek élek!
Soós Edina
